„Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk” – mondja A tanú című film ikonikus jelenetében a Narancskutató Intézet élére kinevezett Pelikán József a magyar narancsba, jobban mondva a magyar citromba beleharapó Bástya elvtársnak. Bár ami azt illeti a származása a mai napig tisztázatlan, az összképet figyelembe véve, valahogy én is így érzek, amikor magyar kadarkákat kóstolok. De még mielőtt támadás érné a házat, szeretném leszögezni: sok érdekes és jó bort kóstoltam eddig kadarka címszó alatt, viszont kevésnek volt köze ahhoz, amit én kadarkának gondolok. De most inkább térjünk rá a mostani bejegyzés lényegére:
Hagyományteremtő szándékkal hívta össze a Furmint Február, Hárslevelű Éjszakája rendezvénysorozatok ötletgazdája, Kézdy Dániel március 15-én a borszakmát. Jobban mondva, magamat is beleértve, jó néhány borfirkászt. A téma pedig nem más, mint maga a kadarka, szőlőfajta, amely Kézdy Dániel szerint Magyarországon nem kap elég figyelmet. S bár nem áll szándékában egy újabb nagykóstolót vagy hónapot felépíteni a kadarka körül, mégis szeretne egy olyan eseményt szervezni, mely kicsit megmozgatja ezt a témát. Véleménye szerint a kadarkát több szempontból is össze lehet kapcsolni március 15.-vel, egyrészt időpontilag, hiszen a tavasz és a húsvét érkezésével az emberek szívesen kóstolnak könnyedebb vörösborokat. Másrészt pedig a kadarka nehézségével és történetével, közel áll a szabadságharchoz. Nehéz vele dolgozni – mondja Dániel, de aki vállalja az ezzel járó vesződséget, az nagyon szép eredményeket tud elérni. Nem mellesleg, a Budakalászon található Kálvária Pincében azt vette észre, hogy a külföldiek nagyon érdekesnek találják ezt a szőlőfajtát, legfőképpen a belőle készült elegánsabb, gyümölcsös vonalú borokat. Ha minden tervei szerint alakul, akkor itt minden év március 15.-én egy kadarka-workshopot szeretne a szakmának tartani, illetve a kadarkás borvidékeken szeretné elérni, hogy minden pincészet nyissa meg ezen a napon a kapuit.
A „Kadarka a szabadság bora” című workshopon a Vida és a Sziegl Pincészet (a három kóstolt Sziegl kadarkáról egy korábbi bejegyzésben már ITT írtam) kivételével minden bort vakon kóstoltunk.







Az oldal tulajdonosa és főszerkesztője.