Bemutatkozott Szepsy István és Lőrincz György közös, Ars Sacra borcsomagja

Bemutatkozott Szepsy István és Lőrincz György közös, Ars Sacra borcsomagja

Két különböző borvidéken gazdálkodó, ám hasonló szellemiségű borász, Szepsy István és Lőrincz György együttgondolkodásának és összefogásának gyümölcseként született meg idén először az Ars Sacra névre keresztelt borcsomag, amely az alkotók részvételével december 8-án debütált a szakmai sajtó képviselői előtt a St. Andrea Wine & Gourmet Barban.

Az ünnepi hangulatú díszdobozba a két birtok egy-egy különleges tétele került: a tokaj-hegyaljai Szepsy István 2012-es Szamorodnija, amely termelője elmondása szerint a legeredetibb magyar borforma képviselője, és az egri St. Andrea Szőlőbirtok 2011-es Nagy-Eged-hegy Bikavére, egy olyan tétel, amely sokak szerint új dimenziókat nyitott Egerben. Ráadásául ez utóbbi bor a mai naptól már csak az Ars Sacra borcsomagban lesz elérhető.

Ahogy a sajtótájékoztatón elhangzott, a közös megjelenés egyrészt kifejezi a két borász egymás iránti tiszteletét, szeretetét, másrészt a borcsomag a borvidékek összefogásának is kiemelkedő példája. „Ez az együttműködés marketingszempontból is befogható, ilyen tiszta, egyszerű üzenetekre van szükség” – mondta el a sajtóreggelin Szepsy István, hozzátéve, hogy kezdeményezésük elsősorban nem az értékesítésről szól, sokkal inkább arról, hogy két, a bortermelésről és az Istenre hagyatkozásról nagyon hasonlóan gondolkodó borász közösen mutassa meg, mit jelent számukra a borművészet szentsége.

Ars Sacra borcsomag
Ars Sacra borcsomag

A St. Andrea Borbárban tartott adventi hangulatú eseménynek külön apropót adott, hogy a Szepsy Istvánról készült legújabb, A szeretet, mint tőke című dokumentumfilmet is aznap, december 8-án mutatták be az Uránia Filmszínházban. Ugyanakkor a sajtóreggelin egy frissen megjelent interjúkötetet is kézbe vehettek az újságírók: Benkei Ildikó rádiós műsorvezető Lőrincz Györggyel készült könyve, amely a borász személyiségét és hitvallását állítja a középpontba, a Kairosz Kiadó gondozásában látott napvilágot Az Istenszülőnek ajánlva címmel.

 


Related Posts

Hat bor, egy térkép, egy közös hitvallás

Hat bor, egy térkép, egy közös hitvallás

Október 26-án mutatta be új borkóstoló ajánlatát a St. Andrea Budapest: az esemény keretében Dr. Lőrincz György borász vezette végig az érdeklődőket azon a bortérképen, amely hat lépés távolságba hozza Budapesthez a pincészet otthonát, Egerszalókot. A borsor mostantól a St. Andrea két budapesti egységében, az […]

Tokaj-Hegyalja, a világ borvidékeinek ékessége

Tokaj-Hegyalja, a világ borvidékeinek ékessége

A 2002 óta világörökség részét képező Tokaj-Hegyalját nem csak a borai teszik egyedivé, hanem a gazdag történelmi múltja, hagyományai, kivételes természeti adottságai és számos épített emlékei. Kevés ilyen borvidék van a világban, ahol az ember ennyire szoros kapcsolatot ápolt a vallással. Károlyi (Károli) Gáspár, a […]



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .