Ember legyen a talpán, aki érti, miért kell egy napra négy borrendezvényt szervezni. Én már rég feladtam, hogy bármiféle logikát keresek ebben, bár vannak, akik úgy vélik, hogy ez által lesz színesebb a hazai borvilág. Így hát döntöttem, május 25-én a Furmint Február Nagy Kóstolónak 7. éve otthont adó Vajdahunyadvár felé vettem az irányt, ahol idén negyedik alkalommal került megrendezésre a hárslevelű szőlőfajtára fókuszáló Hárslevelűk Éjszakája rendezvény.
Szerencsére nem csak a kinti idő, hanem a kóstoló hangulata is barátságos volt, mentes minden tumultustól és csilivili luxustól. Pont úgy, ahogyan szeretem: átlátható, családias és emberi léptékű. Legalábbis az ott létemkor, fél három és este hat között. A kiállító standokon viszont lehetett volna szélesebb és ötletesebb is a felhozatal, de a borászok szempontjából teljesen érthető: nem mindenki engedheti meg magának azt a luxust, hogy ingyen locsolgassa a borait. Így a különböző évjáratok összehasonlítása és a borok fejlődésének szemlélete csak illúzió maradt számomra. Nagy kár, hiszen mikor máskor tudná nagy volumenben megmutatni a hárslevelű, hogy – a furmint perspektívájából nézne – nem csak egy alulértékelt másodhegedűs?! A felhozatal bázisát idén is a Tokaji borvidék adta, a többi borvidék jelenléte pedig továbbra is siralmas: elvétve Somló (a Zsirai és a Spiegelberg Pincészet) és egy-egy palackkal a Mátra (Dubicz Borászat) illetve a Neszmélyi borvidék. Utóbbinál a Hilltop – Kamocsay Prémium, amely egy jó ár-érték arányú hárslevelű alapú házasítással, az Ihlett Cuvée 2015-össel rukkolt elő az asztalon. Ha valakit kihagytam volna, mea culpa, nem direkt volt. A Vajdahunyadvár kerengőjében gyorsan letettem arról, hogy bármit jegyzeteljek papírra. Egyrészt az ilyen típusú rendezvények inkább arra alkalmasak, hogy felkeltsék az érdeklődést bizonyos borok iránt, melyeket nyugodtabb légkörben szeretnék majd újból kóstolni. Így hiteles és vállalható számomra. Másrészt az unalmas és a felszínes borleírások helyett, inkább teret adtam annak, hogy a borászokkal beszéljek.







Az oldal tulajdonosa és főszerkesztője.