Két bor, két ikonikus borász: Kamocsay és Bock

Két bor, két ikonikus borász: Kamocsay és Bock

Múlt év szeptemberében borrendi felvonulás, borkóstoló, koncertek, valamint gasztronómiai bemutató és borverseny kíséretében tartották meg Nyugat-Magyarország legnagyobb boros rendezvényét, a II. VinÓvárt, ahol közel 900 borkedvelő vett részt. A Mosonmagyaróváron, a helyi egyetemen illetve az Óvári Várban megtartott eseményen 24 borászat hozta el borait, a legjobbakat pedig a borversenyre is benevezték. Dr. Mészáros Gabriella, nemzetközi borakadémikus, a borverseny szakmai vezetője elmondta, hogy a kétlépcsős borverseny során mind a szakmai, mind pedig a társadalmi zsűri közel 50 borból választotta ki a győzteseket. A döntés értelmében Mosonmagyaróvár város fehérbora Kamocsay Ákos 2019-es prémium chardonnay bora, míg Mosonmagyaróvár város vörösboraa 2018-as évjáratú Bock 70+ cuvée lett. A két bort sikerült pár napja kóstolnom, és gondoltam írok ezekről néhány szót.  

Kamocsay Prémium Chardonnay 2019

A Hilltop borok könnyedségétől elszakadva, tartalmas és nagytestű borok készülnek a Kamocsay Prémium borcsaládban. A bor érezhetően teljes érettségben szüretelt szőlőből készült, illatában érett fehér húsú gyümölcsök, narancshéj, magvak, almakompót érezhető. A korty finoman tömör és krémes textúrájú, amihez finom savak is társulnak. Ízében trópusi gyümölcsök, mangó, papaya, és kis pirított mandula jelenik meg. Szép bor, hosszú és tartalmas lecsengéssel.

Bock Pince Cuvée 70+ 2018

Bock József 70. születésnapja tiszteletére készített vörös cuvée folytatása. A 2018-as évjárat a Fekete-hegy és Ördögárok borainak házasításából született, ennek arányait kékfrankos (Fekete-hegy) 50%, merlot (Fekete-hegy) 25%, valamint cabernet franc (Ördögárok) 25% adják. A bor 14 hónapot töltött első- és másodtöltésű barrique hordókban. Tömör és fajsúlyos illattal nyit, melyben leginkább szeder, feketeribizli, szilva, aszalt cseresznye, feketebors, szárított paradicsom, ánizs, füst, kakaópor, szerecsendió, fahéj és bőrösség érezhető. Nem tolakodó, de férfias tannin mellett jó savak jellemzik a közepesnél testesebb bort. Ízben intenzíven érezhető a hordózás nyoma, főleg füst, kakaópor, feketebors, keserűcsoki formájában. A korty hossza is megfelelő, a végén pedig felerősödik a kesernyésség.

Szerző: Dr. Konkoly Mihály nemzetközi borakadémikus

Borítókép: Németi Sándor, borszakértő, a Magyar Borszakírók Körének tagja, az oldal tulajdonosa és főszerkesztője


Related Posts

Nyúlmájparfé Niko módra

Nyúlmájparfé Niko módra

Aki a facebookon követi az oldalt tudja, hogy új séf segíti a jövőben a munkámat. Niko Tähti, a finn származású séf jelenleg a budapesti Finn Nagykövetség executive séfje, de dolgozott már Angliában, Hong Kongban, Libanonban és természetesen Finnországban. A borajánlatról most nem én gondoskodtam, hanem […]

Csupa csoki desszert, ahogyan Bocknál készítik

Csupa csoki desszert, ahogyan Bocknál készítik

Jó kis programot szervezett május 5-re Bock József és managementje, amelyre én is kaptam meghívást. A Dűlőről-dűlőre exkluzív eseményről, amint lesz egy kis időm majd természetesen beszámolok, de addig IDE kattintva láthattok néhány fotót. A közel hatórás program lezárásaként a Bock Óbor Étteremben pedig egy […]



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .