Ezek a legjobb borok 2021-ben a borszakírók szerint

Ezek a legjobb borok 2021-ben a borszakírók szerint

A 2016 áprilisában megalakult Magyar Borszakírók Köre hatodik alkalommal értékelte azokat a magyar borászok által készített fehér- és vörös- – száraz és félszáraz – borokat, amelyeket a tagok az elmúlt évben kóstolhattak, és tapasztalataik alapján ezekből összeállították a legjobb tételek 12-es borlistáját. Külön öröm, hogy az általam felterjesztett hat borból, öt felkerült a végleges listára.

Fehérbor kategóriában a Kamocsay Prémium Chardonnay 2019-es évjárata, a vörösborok között pedig a Günzer Tamás Mátyás 2018-as évjárata nyerte el a Magyar Borszakírók Köre által odaítélt Magyar Bor Nagydíjat. (A díj történetében ezúttal első alkalommal kerül a díj Neszmélybe, ugyanakkor Villány már a harmadikat gyűjti be.)

A verseny menete

A verseny keretében a borszakírók először szavazataikkal rangsorolják az elmúlt öt évjárat borait, amelyek megítélésük szerint „kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban is versenyképesek”, majd a legtöbb jelölést kapott 12-12 fehér- és vörösbort két bizottság kétszer is vakkóstoláson értékeli és pontozza. A 2021-es „Super 12” listán ezúttal összesen 12 hazai és 2 határon túli borvidék (Ménes, Szerémség) képviselteti magát: a legtöbb borral Tokaj és Villány (4-4), valamint Szekszárd (3). A borok között 16 a fajtabor és 8 a házasítás. A termelők összesen 17 szőlőfajtát dolgoztak fel ezeknek az elkészítéséhez, közülük a legtöbbször használtak a Cabernet/Villányi Franc (8),aMerlot (6), a Furmint (5)és aSyrah/Shiraz (4) voltak. Idén a Winescape Budapest Borbár adott otthont a vakkóstolásnak. Az ünnepélyes díjátadóra a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is Debrecenben kerül sor, amikor majd a rendezvény megtartására a járványügyi rendelkezések lehetőséget adnak.

Íme, a lista ABC sorrendben

Fehérek

  • Barta KVG Furmint-Hárslevelű 2019
  • Figula Sáfránkert Olaszrizling 2017
  • Gizella Furmint 2018
  • Hernyák Birtok Altberg 2018
  • Holdvölgy Intuition Kabar 2018
  • Kamocsay Prémium Chardonnay 2019
  • Kikelet Lónyai Hárslevelű 2019
  • Pálffy Gyula Olivin 2019
  • Sagmeister Ernő Kanias Furmint 2017
  • St. Andrea Mária 2017
  • Szabó Zoltán Cirfandli 2020 13/V
  • Tornai Top Selection Aranyhegy Juhfark 2016

Vörösök

  • Balla Géza Sziklabor Cabernet Sauvignon 2017
  • Günzer Tamás Bocor 2017
  • Günzer Tamás Mátyás 2018
  • Heimann Barbár 2017
  • Heumann Trinitas Villányi Franc 2017
  • Ikon Tulipán 2017
  • Lelovits Tamás Villányi Franc 2017
  • Mészáros Pál Etalon Cuvée  2018
  • Pécsi Egyetemi Borbirtok Summa Merlot 2017
  • Sol Montis Borászat Syrah 2018
  • St. Andrea Merengő Egri Bikavér 2017
  • Vesztergombi Kerékhegy Shiraz 2017

Szerző: Noreplika (Németi Sándor), borszakértő, a Magyar Borszakírók Körének tagja, az oldal tulajdonosa és főszerkesztője


Related Posts

Ők öten az Év Bortermelője cím esélyesei idén

Ők öten az Év Bortermelője cím esélyesei idén

Az év végéhez közeledve a borász szakma és a magyar bor iránt érdeklődő közönség egyaránt nagy izgalommal várja, hogy kiderüljön, ki nyeri el Magyarország legrangosabb borászati elismerését, az „Év Bortermelője” címet 2022-ben. Nemrég lezárult a díj jelölési szakasza, ahol közel 850 megszólított borász, borszakíró, szakértő, […]

Süllőfilé krémes zellerpürével

Süllőfilé krémes zellerpürével

Nem vagyunk egy nagy halfogyasztó nemzet, legtöbbször ünnepek alkalmával, leginkább karácsonykor kerül valamilyen hal az asztalra. Pedig a hal nemcsak nagyon finom, de fogyasztása rendkívül egészséges. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy az elmúlt 10 évben lassan, de folyamatosan nőtt a halfogyasztás mennyisége Magyarországon. A […]



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .