A tarcali Majoros Birtok tulajdonos-borászával, Majoros Lacival, az oldal rendszeres olvasói már több ízben is találkozhattak, például többek között két vele készített interjúm alkalmával, ami ITT és ITT olvasható. Nem tagadom, a mindig izgő-mozgó Majoros Lászlóval, a tarcali közösség összefogásának egyik motorjával jó kapcsolatot ápolok. Például a nemrég indított „Tokaj, arcok és hitvallások” interjú sorozatom is az ő szervezése és közreműködése által valósult meg. Kedvelem a dolgokhoz való pozitív, energikus hozzáállását és társaságában borokat kóstolni mindig feltöltődés számomra. Majoros László két pincével rendelkezik: az egyik az érlelő, erjesztő fahordós pince, a másik pedig a mellette lévő, kizárólag vendéglátásra és borkóstolásra kialakított kis látványpince, ahol Laci próbálja a borain keresztül bemutatni és szemléltetni a Tokaji borvidéket, és természetesen Tarcalt. Mindezt jó zene, főleg jazz társaságában. Száraz dűlőszelektált borai pontosan olyan karakteresek, mint Laci személye, de amiket a kínálatából nagyon kedvelek, azok a kiváló édes borai.
Majoros László, mint erről már korábban részletesebben is beszámoltam az oldalon, 4 hektárral kezdett, de jelenleg már 6 hektáron gazdálkodik 6 különböző dűlőben (Deák, Agyag, Előhegy, Vinnai, Kövesd, Nagy-Kövesd), és 1 hektár vár még betelepítésre az Agyag-dűlőben. Évente nagyjából 25 ezer palack bort készít, ami leginkább törzsvásárlóihoz kerül, illetve borkereskedések, éttermek, szállodaláncok kínálatában jelennek meg belföldön és külföldön egyaránt. A feldolgozástól egészen a palackok kiszereléséig mindent a család végez Tarcalon.
Majoros Birtok „Agyag” Furmint 2015
Dűlőszelektált furmint a tarcali első osztályú besorolású Agyag-dűlőről (anno Forrás-dűlő), melyet a források 1618-ban említenek először, mint főúri tulajdonban álló szőlőt. Mint az a Majoros Birtok honlapján is olvasható, az Agyag eredendően a Deák részét képezte, és így a nevezett szőlőterület őse a Deákkal együtt egykoron a Thurzó-szőlőhöz tartozott. Birtokosai között találjuk a Tarcal mezőváros önkormányzatát és prédikátorságát, valamint a Bethlen és a Csáky családokat. A Rákócziak csak az 1630-as években lettek tulajdonosok az Agyagon. A dűlőn található ültetvény egyébként kitűnő aszúsodási hajlammal bír, de korábbi szüret által nagyon szép száraz bor alapanyagot is ad.
A 2015-ös „Agyag” furmint közepestől nagyobb testtel rendelkezik és teljes szájat betöltő ízekkel. Illat-és ízjegyeiben érett gyümölcsök, leginkább citrusok és fehér húsúak, amikhez párosulnak a hordó érlelésből származó fűszerek és fa. A korty határozott, enyhén krémes, a savai pedig arányban vannak a testével. Ételek mellé jó választás, például egy fehérboros nyúlraguhoz sültpaprikás tagliatellével bizony simán el tudnám képzelni. Készült 1200 palackkal. 5+
Majoros Birtok „Blanka” 6 puttonyos aszú 2008







Az oldal tulajdonosa és főszerkesztője.