„Az aszút nem szeretni, ha nem is hazaárulás, minimum orbitális butaság” – nem én mondtam, hanem a borok terén a nálam jóval nagyobb tapasztalattal rendelkező Gazda Albert, aki hosszú éveken keresztül írt – és még most is ír időnként  –  borokról.

Mindenesetre nincs könnyű helyzetben a több szász éves hagyományokkal rendelkező aszú, és ez érvényes a többi magyar édes borra is. Utóbbiak esetében természetesen nem a lőrékre, azaz a sűrítménnyel összepancsolt szörnyedményekre gondoltam. A rendszerváltás óta eltelt idő sajnos még mindig nem tanított meg minket értékelni ezt a nemzeti kincset, ami a kezünkben van, s amiért a világ más borvidékei irigykedve néznek Tokajra. Nem csak, hogy nem értékeljük, de még büszkék sem vagyunk rá. És most nem a szűk szakmára, esetleg arra a pár száz emberre értem ezt, akiket szisztematikusan látok felbukkani minden egyes borrendezvényen Magyarországon. Hogy ez miért alakult így? – nos, erre még mindig nem jöttem rá. De nem volt ez mindig így. Hátha változnak az idők, és egyre kevesebb embert, ismerőst hallok majd butaságokat beszélni. Azaz, hogy nincs ínyére, nem szereti az édes bort. Mindezt azok után kijelentve, hogy a pár száz forintos tokajit leemelte valamelyik multi alsó polcáról. Amúgy is, hadd tegyem fel a kérdést: 499 forintos áron miért lehet kapni tokajit? Mert nem szabad elfelejteni, hogy a többség még mindig ezeken a borokon keresztül ítéli meg Tokajt és a borvidéken készült – sok esetben kiváló – borokat. Aki nem hiszi, figyelje meg jobban, milyen borokat szoktak a marketben vásárolni a fogyasztók.

A magam részéről pedig mindig örömmel mondok igent, ha a tokaji aszú népszerűsítéséről van szó. Most éppen a Wineglass Communication felkérésére, aki jó néhány éve azzal a céllal hozta létre a #KoccintsAszuval kampányt, hogy az ünnepek előtt felhívja az emberek figyelmét a tokaji aszúra. Ennek apropóján felkérnek hazai borszakírókat, borbloggereket, egyéb más médiumokat, hogy kóstoljanak aszút, és a tapasztalataikat írják le a felületükön. Így jutott el hozzám is egy palack 2010-es 5 puttonyos Disznókő aszú. Egyébként a kezdeményezéshez borbárok és éttermek is csatlakoztak az elmúlt években.

Hazánk méltatlanul alulpozícionált termékéről már többször kijelentettem, hogy egyetlen olyan bor, amely nem csak Magyarországon, hanem világviszonylatban is világhírű, ehhez képest alig ismerjük, fogyasztjuk. Legtöbb esetben pedig a szekrény tetején vagy a sötét spájzban porosodik a polcokon. Persze tudom, szakmai és kevésbé szakmai berkeken belül, a tokaji aszúval kapcsolatban két általános vélemény van: drága és nincs piaca. Az első állítás nézőpontkérdés, míg a második teljesen butaság. Ahogyan a tarcali borász Dorogi István mondta a vele készített interjúmban: „Tokaj-Hegyalján jó évjáratban nagyjából másfél millió palack 6 puttonyos aszú készül. Egy ilyen mini borvidéken, egy ilyen csekély mennyiségnek lehet gazdát találni a világban. Nem hiszem, hogy megfelelő stratégiával ez gondot kell, hogy jelentsen.” Ezzel az állítással pedig nehéz nem egyetérteni, viszont azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a borvidék marketing-és stratégiai hiányosságokért, bizony a tokaji termelők is nagyban felelősek. Ujjal mutogatni jobbra-balra pedig mindig sokkal könnyebb és kényelmesebb is…

Disznókő Szőlőbirtok 5 puttonyos aszú 2010

A II. világháború után államosított, nagy múltú Disznókő Szőlőbirtok 2017-ben ünnepelte felállásának 25 éves évfordulóját, nevét pedig a pincészet mögötti dombon található Disznókő kőszikláról kapta, és jelenleg az AXA-Millésimes cégcsoportnak a tulajdonában van. Egyébként tulajdonosai között találjuk a Rákóczi, Andrássy, Waldbott, Lónyay családokat is, s mint már régebben is írtam: a birtok régi présházát, az egykori miniszterelnök Gróf Lónyay Menyhért építette a XIX. század közepén. Mint már olvasható volt a pincészet birtokigazgatójával, Mészáros Lászlóval készített interjúmban, a Disznókő Szőlőbirtok az elmúlt években sok beruházást valósított és valósít folyamatosan meg, új telepítéseket hoztak létre, például 2017-ben elkezdték a Hangács-dűlőnek az újjátelepítését. Ami pedig a szortimentet illeti, a Disznókő Szőlőbirtoknál alapvetően továbbra is az aszún van a hangsúly, de a száraz boraik is egyre jobbak és elismertebbek a piacon.

A 2010-es 5 puttonyos aszúnak az alapanyaga (65 % furmint, 20 % zéta, 15 % hárslevelű) szeptember végétől november 6-ig két alkalommal (a furmint esetében) és három alkalommal (a hárslevelű esetében) lett válogatva egyenként, és az aszúbor készítéséig acélkádakban tárolták. Az aszúszemeknek kb. két-harmad részét borban áztatták egy napon át, a maradék harmadot pedig két, két és fél napig erjedő mustban. Préselés után acéltartályban erjesztették, majd a bort 225 literes tölgyfahordóban érlelték két és fél éven keresztül, és 2013 júliusában palackozták. Gyönyörű aranysárga szín, komplex, közepestől intenzívebb fűszeres illatában friss-és érett sárga húsú gyümölcsök, aszalt sárgabarack, fekete tea, birsalmalekvár, tejkaramella, narancshéj, mindez mézes, olajos és méhviaszos jegyekkel díszítve, amihez némi vanília is társul még. Vibráló, energikus, fűszeres szerkezet, élénk savszerkezet, enyhén krémes közepestől visszafogottabb test, és szép lecsengés jellemzi a bort kóstolva. Szerintem most van a csúcson, de potenciálban még bőven van benne 6-8 év. Pontozva 7, azaz a százas pontrendszerben 90 pont a jutalma.