„Múlt hét csütörtökön tudtuk csak meg a hivatalos eredményeket, és bár nagyon kevés idő állt a rendelkezésünkre, hogy megszervezzük a mai eseményt, szerettük volna minél gyorsabban megosztani a jó híreket – mondta az Ybl Miklós Kreatív Házban a mai napon megtartott sajtótájékoztatón a Kreinbacher Birtok kereskedelmi-és marketing igazgatója Prisztavok Zoltán. Az esemény keretén belül kihirdették a legjelentősebb nemzetközi pezsgőverseny, a Champagne és Pezsgő Világbajnokság (CSWWC) idei díjazottjait. Az ünneplésen részt vett a birtok borásza Várszegi György, a minisztérium részéről Gál Péter, illetve a gasztronómia számos képviselője, és Márkus György, a Champagne és Pezsgő Világbajnokság egyik zsűritagja is. A koccintáshoz pedig Szulló Szabina és Széll Tamás, a most nyíló Stand étterem ételeivel készültek. Az eseményre én is meghívást kaptam, következzen a beszámoló:

A versenyről
A CSWWC (Champagne and Sparkling Wine World Championships) az egyetlen a rangos nemzetközi borversenyek között, ahol kizárólag pezsgőket és champagne-okat értékelnek, egyben a legnagyobb pezsgőverseny. 2018-ban összesen 18 ország szerepel arannyal az éremtáblázaton, köztük Magyarország. A somlói Kreinbacher Birtok két évjáratos, magnum pezsgőjének is aranyat ítélt meg a zsűri – a Prestige Brut 2013 Magnum 100% furmintból készült, több mint három évig érleltek. A Brut Classic 2015 Magnum pedig ősszel debütál majd a piacon. Szintén furmint és chardonnay alapú, tradicionális módon készített pezsgőik, a Prestige Brut és a Brut Classic egyaránt ezüstérmet kapott, ezzel a Kreinbacher Birtok eddigi legjobb eredményét érte el a vb-n. A vb-re nevezett pezsgőket összesen 10 nap alatt, vakon értékelték, a tételeket származási helyük és stílusuk szerint csoportosítva. Kizárólag arany-, és ezüstérmeket hirdetnek ki, így csak a valóban kimagasló tételek kapnak díjat, amelyhez ráadásul a zsűritagok egyhangú döntése szükséges. 2018-ban összesen 116 aranyérem és 128 ezüst született. Ha számításba vesszük, hogy a környező országok sok esetben még ezüstéremig sem jutottak el, ez tényleg csodálatos eredménynek mondható.

Magyar szakértő a mérvadó verseny zsűrijében
A CSWWC-n nevezett tételek száma évről-évre nő és nagy a sokszínűség. A legsikeresebb országok, Franciaország vagy Olaszország mellett jól szerepelt Ausztrália, az USA és Nagy-Britannia. A világverseny presztízsét mutatja, hogy a legjelentősebb pezsgőpincészetek és champagne-házak vesznek részt rajta, a zsűri pedig neves specialistákból áll: Tom Stevenson mellett Essi Avellan Master of Wine és Dr Tony Jordan értékelik a mezőnyt. Márkus György, a francia Champagne régió szakértője állandó tartalék zsűritagként egészíti ki a panelt, idén pedig újra élesben pontozott, miután felkérték az egyik bíráló helyettesítésére. 2014 óta közösen kóstol a zsűrivel, tapasztalata miatt Tom Stevenson „a világ egyik legjobb champagne kóstolójának” tartja.

Újabb fontos nemzetközi visszajelzés
Hazai pezsgő 2016-ban kapott először aranyat a CSWWC-n, szintén a Kreinbacher Birtok két somlói, furmint alapú tétele. „A minőségre törekvés a kezdetektől az első helyen áll a Birtok életében. A nemzetközi versenyeredmények jelentősen hozzájárulnak a küldetéshez, hogy a hazai pezsgőkultúra tovább erősödjön és minél többen megismerjék a csapat munkáját, a tradicionális pezsgőkészítés értékeit és a Somlón születő pezsgőket.” – fogadta a hírt Prisztavok Zoltán kereskedelmi- és marketingvezető.

A Birtok negyedik alkalommal került fel a vb éremlistájára, emellett a Decanter World Wine Awards-on nemrég platinaéremmel szerepelt. Minden pezsgőjük Méthode Traditionnelle módszerrel, palackban erjesztve és érlelve készül. A csapatban Bodorkós Norbert szakmai vezető, Várszegi György borász és Molnár Dániel szőlészeti vezető munkáját tanácsadóként Christian Forget, a champagne-i Paul Bara pincemestere segíti.
A Kreinbacher Birtok fontos célja, hogy a hazai gasztronómia fejlődésével párhuzamosan tovább erősítse edukációs törekvéseit. A Birtok a bor- és pezsgőkészítésben szerzett tapasztalatait az felsőoktatáson keresztül a jövő generációi számára is szeretné közvetíteni, ezért stratégiai együttműködést folytat a Széchenyi István Egyetemmel. A közös képzési és kutatási feladatokhoz az Egyetem komplex módon, több szakmai területen járul hozzá (a turizmus, a kapcsolódó informatikai és műszaki, illetve agrárképzés bevonásával).
Októberben hirdetik ki a világbajnok pezsgőket
Október 24-én tartják Londonban a CSWWC világbajnoki és nemzeti trófeák, valamint a Best in Class nagydíjak átadóját. A pezsgők Oscarjaként emlegetett gálán derül majd ki, melyik pezsgő az abszolút világelső és milyen champagne-házak, pincészetek készítették a legkiemelkedőbb tételeket.

Champagne-i sikerek a vb-n
A francia champagne-házak közül újra kimagasló eredménnyel, 11 aranyéremmel zárta a versenyt a Louis Roederer, a korábbi évekhez hasonlóan jól szerepeltek a Piper-Heidsieck (5 arany) és a Charles Heidsieck (3 arany) pezsgői. Utóbbi két ház tételeit a Kreinbacher Birtok forgalmazza Magyarországon és elérhetőek a Bortársaság kínálatában.
Prisztavok Zoltánnal készült régebbi interjúm ITT olvasható, a Dining Guide oldalán pedig Márkus Györggyel készült beszélgetésem ITT







Az oldal tulajdonosa és főszerkesztője.